Az eső elálltával a városiak folytatták az ünneplést. Aliz érdeklődését viszont egyáltalán nem keltette fel.
Egyszer csak apró kavicsok koppantak az ablak üvegén. Kikelve az ágyból, kinézett.
Egy jelmezes férfi állt a ház előtt, arcát fekete félmaszk takarta, míg öltözetét tollak borították. Aliz szinte már igézve figyelte az idegent, aki a tánc hevületétől ugrálva és forogva integetett neki, mint aki csak azt akarná, hogy csatlakozzon hozzá. Aliz elhúzta a függönyét és visszafeküdt. Oldalára fordulva, figyelte az éjjeli szekrényen heverő kulcscsomót. Minél tovább nézte, annál erősebben nőtt benne a késztetés. A kíváncsisága mindig is nagy gyengéje volt, és ennek az érzésnek most sem tudott ellenállni.
Ajkába harapott, majd felkapta a kulcscsomót.
Végül is mi történhet? Egy óra alatt megfordul és senki se tudja meg. Marie Eliz már nyugovóra tért, és a szomszéd szobából tisztán áthallatszott a horkolása. Észre se venné, ha pár órára kilopódzna. Megadta magát a késztetésnek, vállára vetette kis piros táskáját és lábujjhegyen elindult. Különösen ügyelt, hogy lába alatt ne nyikorduljon meg a parketta. Kezét a kilincsre tette, de akkor megtántorodott és nem a félelemtől. A bejárat mellett lévő szekrényhez fordult, kihúzta a fiókját és kutatni kezdett benne. Miután megtalálta az elemlámpát azonnal letesztelte és már sietve távozott is.
Tűztáncosok, zenészek és jelmezesek vonultak végig az utcán, nyomukban az emberek vígan mulatoztak, táncoltak és énekeltek. Aliz kapucnija alá rejtette arcát, gondosan ügyelve arra, hogy szorosan a falak mentén sétáljon végig. Mielőtt elérhette volna a főtér végét, a tollas jelmezes kiugrott elé. Megragadta könyökét és berántotta a tömegbe.
- Engedjen!- próbálta túlkiabálni a tömeget, de ahogy a férfire nézett torkára forrt a szó. Az idegen ajkai kiszélesedve farkas mosolyt villantott rá, szemei vörösen fénylettek a lampionok fényében.
- Csupán egy táncot. –duruzsoló hangját még a legnagyobb zsivajban is tisztán kihallotta. - Még úgysincs itt az ideje.
- Miről beszél? – kiáltotta felháborodottan miközben próbálta kifeszíteni magát az idegen szorításából. A férfi látva erőlködését, gúnyos kacaj közepette, megperdítette, majd elengedte. Kapva a lehetőségen megpróbált elfutni, de a férfi egy szempillantás alatt elé vágott. Aliz a másik irányba fordult, de az idegen ismét előtte termett. Mélyen meghajolva kezét nyújtotta. A lány megrázta a fejét ahogy pár lépést hátrált, majd futni kezdett. A jelmezes azonban elkapta és visszapörgette, újra a táncba vonva.
Hosszú percek után a zene elhalkult, a máglya fellángolt és az emberek örömittas kiáltás közepette a levegőbe hajították maszkjaikat.
A tollas jelmezű férfi háttal a máglyának megállt, elengedte Alizt, miközben széttárta karjait.
- Íme, hát, kezdet��t veszi a hatodik tavasz. – azzal mélyen meghajolt előtte. A lány meg se várta az idegen következő mozdulatát azonnal elrohant.
Ziháltan kerülte el a táncoló tömeget, hogy minél messzebb kerüljön a férfitől, a város szélének irányába, amíg teljesen elfelejtkezett arról miért is sietett.
A mezőre érve, már elhalványult a falu fénye, ezért kénytelen volt elővenni zseblámpáját. Gyors léptekkel igyekezett a ház irányába, ami ezúttal is üresen állt. Meg se próbálkozott a kopogtatással, azonnal a zárba dugta a kulcsot. Kinyitva az ajtót egyből a vizes falak dohos szaga csapta meg az orrát.
- Halló! - kiáltotta, de senki se válaszolt ezért felkapcsolta a villanyt.
A konyhában mosatlan edények halma jelezte, hogy bárki is lakott a házban, nemrég még itt járt.
A nappali felé indult, de ami bent várta arra egyáltalán nem számított. Megmerevedetten nézett végig az előtte húzódó papír hegyeken, ami belepte az egész szobát elnyelve a bútorokat. A falakat különböző rajzok díszítették. Mégpedig amiket még ő készített kiskorában, megelevenítve édesanyja meséiben szereplő teremtményeket. Magas és büszke sidhek, fókatündér selkiek, törpék, koboldok és hozzájuk hasonló kitalált lények borították be az egész falat.
Felemelt egy jegyzetet és lapozgatni kezdte. Minden egyes oldalon egyetlen hely kereséséről szólt. Sziklaváré.
Aliz a földre roskadt.
Még elevenen élt emlékeiben a név. Hiszen hat éves koráig, édesanyja minden éjjel erről a városról mesélt neki. A történet szerint Selinának az utolsó Láng Őrzőjének minden vágya az volt, hogy az emberek és a Tündérek békében élhessenek egymás mellett. Ezért létrehozta Sziklavárt a völgybe zárt menedéket. Ahol mindenki legyen óriás, gnóm, sidhe vagy ember, egyenrangúnak számított.
Ahogy tovább lapozott, az írás egyre csapongóvá és olvashatatlanabbá vált. Az utolsó oldalhoz érve, pedig egyetlen d��tum szerepelt a lapon, alatta rövid lábjegyzettel. Elolvasva, kiejtette kezéből a könyvet.
Hátra szegve fejét, karjával eltakarta szemét. Sírni akart, de képtelen volt rá. Helyette szórakozottan felnevetett. Marie Eliznek mindenben igaza volt. Az apja belebolondult édesanyja kitalált világába és valóban azt hitte, hogy ezen az estén átjuthat.
Nem egyszer képzelte el ezt a napot, de ezt a legvadabb álmaiban se hitte volna. Csak válaszokat akart a kérdéseire, de helyette még több rejtéllyel találta magát szemben.
Hirtelen ajtó csapódás hallatszott a háta mögül. Aliz felugrott és azonnal a hang irányába sietett, de csalódottan látta, hogy a nyitva maradt hátsó ajtót csapkodta a szél. Viszont az még nem volt nyitva mikor délután itt járt. Ezek szerint az apja nemrégiben visszajöhetett.
Az ajtóhoz sétált, hogy becsukja, de akkor észrevette, amint valaki az erdő felé fut. A lámpás fényében felismerte rőt bozontos haját és nyurga alakját. Az apja volt az.
- William! – kiáltotta, de az alak tovább futott a fák közé. Aliz egy lépést közelebb tett és felnézett a fenyvesre. Nem tudta, hogy a képzelete játszott vele vagy a történtek miatt, de a rengeteg másnak tűnt. Mintha a hold ezüstős fényében egy fenevad elevenedett volna meg előtte, tárt szájjal várva áldozatait. Az árnyék ismét elsuhant a fák között, Aliz ezúttal gondolkodás nélkül indult utána.
Távolról már látta a lámpás kék fényét. Felgyorsít léptekkel próbálta utolérni. Közelebb érve viszont tejesen rabul ejtette a látvány. Az apja helyett egy lebegő kékláng várt rá. Körülöttük deresre hűlt a levegő, mégis a láng finom melegséget ontott magából. Alizt teljesen megdelejezte a látvány. A láng körbe lengte azzal arrébb suhant, távolodva tőle. Követni kezdte, beljebb és beljebb a sötétségbe, míg len nem tért az ösvényről.
Nem tudta, miért követte, vagy, hogy hova vezeti, egyszerűen nem érdekelte. Teljesen elveszttette önuralmát.
Percek múltán a fény megállt és Aliz feleszmélt. A lombok egyre sűrűsödő ágai között csak haloványan hatolt át a hold sápadt fénye.
Körülnézet, mire ijedten eszmélt fel arra, hogy eltévedt. Figyelmét a lángra szegezte, ami most zabolázatlanul csapkodott előtte az ég felé.
Egyre leküzdhetetlenebb vágyat kezdet érezni, hogy megérintse. Kinyújtotta felé kezét és már érezte ujjain melegségét, mire váratlanul a gömb felvillant, teljes fényárba borítva be a környéket. Aliz arcához kapva kezét, szemét takarta. Nem látva a fák és bokrok közt ébredező árnyakat. A sötétségben, halk dallam csendült és ezernyi színekbe burkolózott alakok bújtak elő, gyűrűt alkotva a lány körül egyre szorosabbra, és szorosabbra fogva őt. Hangjuk egyre csak erősödött, elviselhetetlen kínokat okozva. A lány, kezét fülére tapasztotta és a fájdalomtól térdre rogyott, képtelen volt kinyitni a szemét vagy akár megmozdulni. Az ezer nyelven szóló dal lassan egyetlen nyelvvé olvadt. Aliz megértette, az árnyak őt szólongatták, hízelegtek neki, kérlelték. Nem bírva tovább felkiáltott a fájdalomtól és leengedve kezét eszméletlenül dőlt az avarba.
A nyirkos faleveleken eszmélt fel. Feltápászkodva lesöpörte magáról az avart, ruhája túlságosan megszívta magát nedvességgel. A késői hideg levegő átfújt kabátján, megborzongatva egész testét. Körülnézett és a rémülettel vegyült felismerés, másodpercek alatt futott át rajta. Fogalma se volt róla, hol van.
Bárhogyan is, de azonnal kikellet kerülnie ebből az elátkozott erdőből. Rettegte, hogy a múlt újra megismétlődik, de ezúttal ő lesz az áldozat.
Nem tudta mire vélni a történteket se azt, hogy került az erdő mélyére. Egyedül csak a kék fényre emlékezett és egy hatalmas villanásra.
Váratlanul nedves fuvallat csapta meg a tarkóját. Megtorpant. Az érzés végig futott a gerincén és félelemként terjedt szét benne. Lassan hátrafordult mire tekintete egy narancssárga, izzó szempárba ütközött.
A hatalmas vaddisznó sárgás szőre szinte teljesen lekopott, hátát gomba és moha réteg borította. Pofája hatalmas volt, csontjai élesen kiugróak. Agyarai mérete pedig egy férfi alkarjának hosszával vetekedett.
Egy pillanatig farkasszemet néztek, majd az állat felordított. Aliz felkiáltott és rohanni kezdett. A hatalmas vaddisznó utána eredt. Hangos üvöltése csontig hatolt a lányban.
Aliz, futott, ahogy tudott, de a nedves avaron a vékony topánkájával képtelen volt gyorsan mozogni. Az állat viszont mégse érte utol, végig a háta mögött maradt. Mikor megpillantotta a kivezető ösvényt balra fordult, mielőtt a közelébe érhetett volna, az állat felgyorsulva elé vágódott. Fejét a lány irányába lendítette. Még az utolsó pillanatban Aliznak sikerült irányt váltania és belevetette magát a sűrűbe. Abban reménykedett, a bestia oda már nem tud utána menni.
Igaza lett, a disznó nem fért át a sűrű növényzeten.
Aliz térdére rogyott, zihálva körülnézett. Az erdőnek ezen a részén tölgy és bükkfa vegyült a fenyvesbe. A levegő pedig jóval melegebbnek tűnt. Mintha már nem ugyanabban az erdőben lenne.
Tudva, hogy nincs sok ideje, összeszedte minden megmaradt erejét, elindult. Ahogy már távolról megpillantott egy kővel kirakott ösvényt, fellélegzett. A megkönnyebbülés viszont nem tartott sokáig. A disznó ismét felüvöltött és kivágódva elé, kitátotta hatalmas pofáját.
Aliz orrát azonnal megcsapta a rothadó döghús és a sár bűze, gyomra egyből felkavarodott. Az ellenkező irányba kezdet rohanni, az állat újra üldözőbe vette. Az elemlámpával kétségbeesetten próbált körbe világítani, de nem talált se menedéket se kiutat. Hátranézett, de nem vette észre az előtte húzódó korhadt fát és elbotlott benne. Megcsúszva a nedves avaron legurult a meredek vízmosásba. A lassú sodrású patak vize jégként érte bőrét, ahogy a hullámok összecsaptak a feje felett. A lábába nyilalló fájdalomtól felkiáltott mitől torka megtelt vízzel. Köhögve és fújtatva próbált kétségbeesetten a partra vetődni, körülötte a víz vörösé vált. Kihúzta magát a partra ahol észrevette a lábszárán húzódó vágást. A disznó ismét felordított és a lány riadtan felpillantott a partfalra.
Az állat vadul fújtatva kaparta az oldalt.
Menekülnie kellett, de sérült lábával nem tudott felmászni a túloldalra. Csak egy lehetősége maradt. Elrejtőzik. Körülnézet és a tekintette megragadt egy nagyobb uszadék halmon. Feltápászkodva elbújt alatta, bízva abban, hogy ott nem talál rá.
A bestia lassan leereszkedett a patak túloldalán. Orrát az ég felé emelte, szimatolt. Aliz visszafojtott lélegzettel várt, de a bestia megérezte a szagát. Felordított és a széles patakon, keresztülrohant egyenesen felé. Aliz összeszorítva ajkait, magához vett egy hosszú botot, tudta, ha most nem lép, akkor itt éri a vég. Mély levegőt véve, összeszedte minden bátorságát. Mikor elég közel ért az állat, előugrott ás meglendítette a botot. A bestia felüvöltött, majd holtan terült el előtte. Aliz megrökönyödötten pislogott az előtte fekvő tetemre, aminek testéből immár egy hosszú nyíl állt ki.
Az ágak ismét megreccsentek a partfal tetejéről. Valaki vagy valami közeledett. Aliz elővigyázatosságból visszabújt az uszadék alá. Kezével továbbra is erősen markolta a botot. Hallotta, ahogy valami leereszkedik a partfalról és lassú léptekkel felé közeledik.
Visszatartva a levegőt megpróbált hátrébb húzódni, de az ágak megreccsentek a lépte nyomán. Az idegen megtorpant előtte. Kifeszítette íját, majd egyenesen rá szegezte. Aliz teste megremegett, ahogy a rémület egyre mélyebbre hatolt benne. Egy meggondolatlan mozdulattól vezérelten, előállt és meglendítve a botot orrba vágta az előtte álló döbbent férfit, aki azonnal elejtve fegyverét arcához kapta kezét, majd összegörnyedt.
Aliz egy pillanatra megdermedt, ahogy végignézett a sáros pelerint viselő csuklyás alakon. Menekülni akart, de a lábába szúródó fájdalom oly nagy és elviselhetetlen volt, hogy pár méter után összeesett, és tompa ütéssel beverte fejét. Mielőtt elájult, látta, ahogy az arcát eltakaró férfi feláll és kivont pengével felé közeledik.