Ülök a sötét szobában, és azon gondolkodom, hogyan voltam képes ezt a mindent elsöprő szerelmet érezni iránta, miközben ennyire rettegtem is tőle. Hogyan szerethetem még mindig? Hogyan volt merszem meghozni a döntést, ahonnan már nincs vissza út? Azóta sem vagyok meggyőződve, arról hogy helyesen cselekedtem.

Amikor a hétköznapi életünket éljük, sohasem gondolunk arra, hogy bizonyos dolgok megtörténhetnek velünk. Aztán egyszer csak ott találjuk magunkat a világ közepén, egyedül a fájdalmunkkal, és a életünk úgy pereg le előttünk, mintha film volna.

Az én életem nem film volt. Valóság. Valóságos szerelem, valóságos halálfélelem.

***

Ez a történet nem csak rólam szól. Massimoról is szól - a férfiról, aki fogva tartja a szívemet.

Különös ember, különös életúttal. Ha egyetlen szóval kellene őt jellemeznem, annyit mondanék: vezér. Vezér, mert elvesztett engem a szerelem ösvényein a teljes boldogsághoz - és vezér, mert megmutatta az utat a pokol legmélyebb bugyraiba.