( 𝙀𝙗𝙗𝙚𝙣 𝙖 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩𝙗𝙚𝙣 𝙚𝙜𝙮 𝙣𝙤𝙫𝙚𝙡𝙡𝙖 𝙡𝙚𝙨𝙯)
Emily fagyoskodva sietett hazafele a munkából. A hidegtől kipirosodott arcán a fáradság jelei voltak megtalálhatók, kicserepesedett ajkai rázkódtak a hidegtől ahogy kifújta a meleg levegőt, és hallani lehetett ahogy fogai össze-össze koccanak. Gondolatai az időjárás és a hideg körül kavarogtak. "𝑅𝑒𝑚𝑒́𝑙𝑒𝑚 𝑎𝑧𝑒́𝑟𝑡 𝑒𝑠𝑛𝑖 𝑛𝑒𝑚 𝑓𝑜𝑔" - gondolta reménykedve. Nem sokat segített volna a helyzetén ha még az eső is elkapja. Már csak pár utcasaroknyira volt a buszmegállótól, amikor leszakadt az ég. Emily gyorsan előkapta az esernyőjét, de abban a pillanatban amikor kinyitotta, a szél kicsavarta a kezéből, így Őt nem védte semmi a jéghideg esőcseppek elől. Lépteit megszaporázva sietett mégjobban a buszmegállóhoz, hogy legalább az eső elől menedék alá bújhasson.
Sötétkék szemei már láttám a megálló körvonalait, s Emilynek csak az lebegett a szeme előtt, hogy elérje azt. Sajnos így nem vette észre, hogy éppen egy elég forgalmas út választja el őt és a buszmegállót. Lábait szaporán szedve vágott át az úton, azzal mit sem törődve, hogy autók hajtanak el mellette. Már csak arra eszmélt fel, hogy két nagy fénynyaláb eléri őt, és a fényt nem sokkal követi a nagy fájdalom, majd a sötétség. A mindent körülvevő sötétség, mely körülveszi Emilyt is, és olyvá tűnik mintha próbálná elnyelni a lány karcsú testét.